Csikós Tibor

Csikós Tibor a becsületes nevem. Szerbiában,  a vajdasági Zenta városában láttam meg a  fényeket valamikor 23 évvel ezelőtt. Már a születésemkor is lehetett tudni, hogy nem hétköznapi lesz a hangulat körülöttem, hiszen, habár augusztus 31-én születtem, 30-ára írtak be, arra hivatkozva, hogy nincs minden évben 31 napja augusztusnak….Ugye?


Aztán, ahogy cseperedtem és okosodtam, éreztem, hogy van bennem valami, amit bár még nem tudok megfogalmazni, de akármikor rágondoltam valami hatalmasat és magával ragadót éreztem, de nem ám úgy, hogy valaki megfog és magával ragadja testem. Egyik nap egy barátommal találkoztam, aki gitáros volt és megfogalmazódni látszott az a hihetetlen hatalmas dolog bennem és elkezdtem gitározni. 5 év után rádöbbentem, hogy bár a zene az, ami kitölti az életem, nem gitároznom kell, hanem dobolnom, így már több mint két éve dobolással foglalkozok, s e mellett fejeztem be a gépészmérnöki főiskolát is.


A Nagyítóval 1 éve találkoztam először az ifjúsági szervezetünkön keresztül (VIFÓ), ahol önkéntes vagyok, s rögtön felkeltette az érdeklődésem a csoportvezetés, hiszen a zene által is kapcsolatba kerülök az emberekkel, de ez még is kicsit más, és még is foglalkoztat. Ezen felbuzdulva nekifutottam az első adandó alkalomkor a Cipőfűzőnek, s azóta nem tudok nélkülük élni.  És nem is akarok.