Vikor Csaba

Halló…, Jó nagyot kívánok!

A mai magyar oktatási rendszerben, azt a fajta szellemiséget hiányolom, ami egyrészt lehetőséget teremtene minden résztvevő diák személyiségének kibontakoztatására, – saját maga meg-/fel- találására -, másrészt olyan légkört biztosítana a közösségeknek, amelyben az egyedi érdekek mellett a közös célok – barátságok – elérésben is segítene, úgy hogy ezzel egy tartós életvezetési technikát sajátíthassunk el. Saját diákéveim, és a fenti hiány felismerése – valamint a Németországban látott iskolán kívüli képzési tapasztalataim sarkalltak arra, hogy „vitorláimba” fogjam azokat az erőket (embereket), amelyek /hozzám hasonlóan látják e világot/ és alkotják ma a Nagyítós csapatot, határainkon innen és túl!

Az a fajta ember vagyok, aki végre rátalált arra, hogy mit is tud, és szeret is végezni a mindennapokban. De ehhez nagy utat jártam be, a gimnáziumután fotózást tanultam – ezt a mai napig is végzem – majd a főiskolán szociális-munkáskodtam, az egyetemen, pedig a pedagógiával ismerkedtem, majd tanítottam is. Mind eközben engem is utolért a végzet; megnősültem, és mára már négy gyermek szólít az apukájának. Úgy érzem a helyemen vagyok!/