Gáspár Kocsis Kata

Gáspár-Kocsis Katának hívnak. Mindig is úgy éreztem keresnem kell valamit az életben, válaszokat, értelmet, célt, ezért igyekeztem nagyon jól megfigyelni a körülöttem lévő világot és az embereket. De aztán rájöttem, hogy a válaszokat csak magamban találom meg, ekkor értettem meg, hogy milyen fontos is az önismeret. Az egyik célom így az lett, hogy minél jobban megismerjem magam. Emellett még mindig érdekelnek az emberek, például, hogy mások hogyan gondolkoznak, hogyan határozzák meg önmagukat, mi irányítja a cselekedeteiket, így elvégeztem a pszichológia szakot. 2010 óta pszichológusként dolgozom többféle területen (pl. munkanélküliek munkaerőpiaci reintegrációja, járóbeteg ellátás, gyermekvédelem). Fontosnak tartom a folyamatos fejlődést, ezért igyekszem bővíteni a tudásomat, szélesíteni látókörömet akár csak beszélgetésekkel, olvasással, képzéseken részvétellel. Különösen érdekel a pozitív pszichológia, relaxációs technikák, testi-lelki-szellemi harmónia megteremtése.

A Nagyítóhoz 2008-ban csatlakoztam, akkor vettem részt az első nagyítós képzésemen a „Cipőfűzőn”. Ekkor tapasztaltam meg, hogy a Nagyító egy olyan „hely”, ahol lehetőség van a fejlődésre, önismeretünk mélyítésére, új szerepek felfedezésére, „helytállni és helyet találni”. Ezt pedig tovább tudjuk adni a középiskolás fiataloknak is. Úgy hiszem, olyan értékeket tudunk közvetíteni, amikre nagy szükség van a mai világban.