Nagyítás – Tanulmányok, beszélgetések, előadások ifjúságsegítőknek (2006-2008)

„A szociális készségek száma több százra tehető. (…)Minél gazdagabb ez a készlet, annál nagyobb az esély arra, hogy az aktuális helyzet megoldását hatékonyan segítő készség aktiválódjon. (…) Az érzelmek interakciókat hoznak létre, az interakciók pedig érzelmeket váltanak ki az egyénekből. (…) Az érzelmi kompetencia három legfontosabb eleme az érzelmek kifejezése, az érzelmek ismerete és megértése, valamint az érzelmek szabályozása. (…) A szociális interakciókban az érzelmek megfelelő kifejezése alapvető, és a társas kapcsolatok alakulásában is meghatározó, hogy negatív és pozitív érzelmeinket minként tudjuk közvetíteni a másik fél számára. Az érzelmi kompetencia második alapkomponense az érzelmek megértése. Azok a felnőttek és gyerekek, akik meg tudják érteni saját és mások érzelmeit, akik képesek pl. az arckifejezésekből megfejteni a másik érzelem-kifejezéseit, valószínűleg jóval sikeresebbek társas kapcsolataikban, mint azok, akik erre kevésbé képesek. A harmadik meghatározó tényező az érzelmek szabályozása, amely a különböző tartalmú és intenzitású érzelmek kezelésére szolgál.”

„A nevelés az azt jelenti, hogy valami olyasfélére is rávesszük a gyereket vagy egymást, amire magától nem vállalkozna, mert nem jutna eszébe, mert egy emberöltő is kevés ahhoz, hogy az ember rájöjjön, érdemes két lábon járnia. 60 évig gondolkodhatna ezen, és négykézláb mászkálna, s amikor az utolsókat leheli, akkor jutna eszébe, ha egyéves korában megpróbált volna két lábon járni, másképp alakult volna az élete. Pontosan ezért van társadalmunk, hogy azt a sok évezredes tapasztalatot, amit az ember összegyűjtött pl., hogy két lábon érdemes járni, átadjuk egymásnak. A nyelvünket is átadjuk, s nem csak elmondunk dolgokat, hanem modellt adunk arra egymásnak, hogy hogyan érdemes élni, és a másik elindul bizakodva ennek nyomán, és nem érzi kényszernek, galádságnak, hogy apja rászorította arra, hogy két lábon járjon. Neveljük egymást, és az ember nevelhető, de kell nevelni, mert ha nem tennénk, ha nem adnánk át egymásnak ezeket az eszményeket, és nem biztatnánk, hogy szedd össze magad, érdemes, hiszen gazdagabb lesz az életed, ha egy kicsit erőlködöl, és megtanulsz egy nyelvet, akkor bizony magától nem tanulná ezt meg az ember soha. Mert egy lefelé húzó erő, hogy jobb lustálkodni. Ezért az ember nevelésre szorul, mi pedig felelősek vagyunk egymásért, és felelősek vagyunk azért, hogy átadjuk, amit mi kaptunk.”

„A „felfedező tanulás” minden esetben aktiválja a résztvevőket, mivel kezdettől fogva személyesen részt tudnak venni a programban, s mert a későbbi információk saját tudásanyagukra épülnek, függetlenül attól, hogy ismereteik helyesek vagy tévesek. Ennyiben a tudás átadása végső soron mindig dialogikus folyamat, amelyben minden érintett részt vesz. És mivel a demokráciához minden egyes ember aktív részvételére van szükség, az állampolgári képzésben teljességgel magától értetődő módon mindenkinek aktívan részt kell vennie. Csak így tudják ténylegesen megtapasztalni, hogy komolyan veszik őket, és fontos, hogy aktív szerepet vállaljanak. A képzés csak akkor szolgálhatja nagykorú polgárok megszületését, ha lehetővé teszi, annak közvetlen megtapasztalását, hogy mindenki fontos.”

Az önkéntes csoportvezető rendelkezzen kellő önismerettel. (…) Az egészséges önértékelés a feltétele annak, hogy hiteles, jó vezetők legyünk. (…) fontos tulajdonsága a jó (önkéntes) vezetőnek az önfegyelem. Az önfegyelem stabil belső értékrend. Az önfegyelemmel rendelkező ember:

* tudja saját értékeit, ezért vigyáz magára

* értékesnek tartja idejét, ezért jól akarja kihasználni

* tudja saját korlátait, ezért nem vállal többet, mint amire képes

* tudja, hogy a problémák nem múlnak el maguktól, csak ha megoldja őket

* nem halogatja a megoldást

* el tudja dönteni, miért tartozik felelősséggel, miért nem

* nem adja át a döntést saját sorsa felől másnak

* ragaszkodik az igazsághoz

* nyitott, ezért fejlődőképes

* tudja, hogy a fejlődés a túlhaladott dolgok (gondolkodásmód) feladásával jár

* vállalja a változás, az őszinteség kockázatát

„Az egyén felelőssége – teljesen mindegy, hogy vezetőként vagy csoporttagként – hogy tegyek azért, hogy a világ jobb legyen. Hogy miben legyen jobb? Lehet, hogy csak abban, hogy jobban tudjuk egymást tisztelni, jobban tudjunk a másikra figyelni, odafordulni hozzá. Erre az úgynevezett kreatív alázatra próbálok újra és újra rálátni. Kapcsolatainkban az alázat nem jelenti azt, hogy a másik elfogadása engem beszűkítene, hanem pont ellenkezőleg: én elfogadlak téged, figyelek rád és a hozzád való kapcsolódásom az én kreativitásomat fejleszti. Ahhoz, hogy be tudjalak téged fogadni, rád tudjak hangolódni, szükséges, hogy képes legyek megérteni, hallani, látni, érzékelni, hogy mire van igényed, mire van szükséged? Ha erre próbálok figyelni, és nem arra, hogy én hogy akarok rád kapcsolódni, akkor megjelenik az a kreatív viszonylat, ami engem mindig segít abban, hogy a másikhoz való kapcsolódásom érdekében fejlődni legyek képes.”

„Magyarországon jelenleg csak egy szűk elit rendelkezik azokkal az információkkal, tudásokkal, kompetenciákkal, melyek elengedhetetlenek a globalizációban rejlő lehetőségek kiaknázásához. Magyarország fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődése nem lesz megvalósítható, ha a lokálisan cselekvő emberek és közösségek továbbra sem lesznek képesek a globális rendszerekhez való csatlakozásra. (…) a globális trendekből kiinduló, világos társadalomstratégia nélkül az ilyen jellegű felkészítések elképzelhetetlenek és Magyarország – tán nem túl erős szó – tragédiája az, hogy nem rendelkezik társadalomstratégiával. (…) A nemzetközi közösségek e kihívásokra közös válaszokat keresnek: (…) nagyjából-egészéből egyetértés van abban, hogy a fiatalok szempontjából e kihívások:

* a tanulással, a felkészüléssel kapcsolatosak (egyfelől a tájékozott, önmagáért és másokért egyaránt felelősséget érző, aktív és a környezetéért és a környezetében cselekvő polgár eszméje)

* a tudással, valamint azokkal a készségekkel és képességekkel vannak összefüggésben, amelyek lehetővé teszik azt, hogy „megtalálják a helyüket” a világban (a munkaerő-piacon, a környezetben, a társadalomban, a nemzetközi, többkultúrájú közösségekben)

* a szociális kiszolgáltatottság elkerülésére vonatkoznak (leszakadás, kirekesztettség, szegénység, egészségügyi és szociális ellátatlanság helyzeteinek megelőzése, kezelése)

* a társadalmak kiegyensúlyozottságát, békéjét, fejlődéshez való hozzájárulás képességét célozzák (alapvetően egy életszemlélet, egy életmodell-megközelítés kialakítására irányuló törekvések)

„A nem formális képzés tervezett és szervezett folyamat, hangsúlyos tudás tartalommal, azonban formájában nem feltétlenül tanulás jellegű. A résztvevő önkéntesen veszi igénybe, tudatában van a tanulás tényének, a folyamatban aktív szerepet játszik, igényeit, szükségleteit a képzés alakításában a vezetők figyelembe veszik. Ebben a képzési formában kiindulópont a meglévő tapasztalat és a cselekvő részvétel általi tapasztalatszerzés. Fő jellemzőként nem jár végzettséget igazoló bizonyítvánnyal.”

Cél: rövid távú, speciális

Időzítés: ismétlődő

Tanár-diák viszony: partneri viszony a résztvevők és a „vezető” között

Környezet: alkalmi, rögtönzött

Tartalom: a résztvevők aktívan azonosítják tanulási szükségleteiket és a módszereket, a vezető irányításával

Tanítási/tanulási módszerek: elsősorban gyakorlati készségek

Tanítási/értékelési módok: az értékelést kiegészítik a tanultak gyakorlatban való alkalmazása a közösségben

Tanulói motiváció: önkéntes

„A sikeresen megvalósított nem-formális képzésben pedig elsősorban azért lelem örömömet, mert nevelő és nevelt között egyenrangú, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot tesz megtapasztalhatóvá. Formális oktatási rendszerre szintén nagy szükség van, de amíg a tanulókat mércék alapján értékelik, a hagyományos pedagógiai szemlélet nem enged meg efféle egyenrangú kapcsolatot. A nem-formális képzés (vagy nevelés) azért is vonzó, mert általa a nevelő sem csupán valamiféle rendszerelemnek érzi magát, hanem szabad személyiségnek, a „tanuló” pedig emberi kapcsolatot ismerhet meg, érezheti, hogy elfogadják olyannak, amilyen. Nem-formális oktatóim kivétel nélkül elsősorban az embert látták bennem.”

„Tudnod kell adnod magad!” – a serdülésre jellemző ideakeresés, -képzés a későbbiekben olyan aranytartalékká válhat, amelyhez az előrehaladottabb felnőttkorban is vissza lehet nyúlni és erőt lehet meríteni belőle. Ezt ássa alá indirekt módon, és így még kevésbé kivédhetően ez a mondat, amely lefordítva annyit tesz, hogy szükségszerűen prostitualizálódni kell és elveinket elveszteni, hogy érvényesülni tudjunk.

„Hamarosan kezdődik a nagybetűs Élet.” – tehát még nem kezdődött el, amit élsz, az csak egy kisbetűs élet, előzetes, csak egy reklám a film előtt. Ez az üzenet devalvál és megfélemlít. devalvál, mert akinek az élete kisbetűs élet, az talán maga is kisbetűs, mint a Pál utcai fiúk Nemecsekje. Megfélemlít, mert sejteti, hogy „odaát” nincs kímélet, és szinte lehetetlen a kihívásoknak megfelelni, így kisebbségi érzést kelt.”

„Meg kell említeni a konfliktusok egyik csoportot és egyént érintő fajtáját, a mobbingot, a pszichoterrort, amelyik egy csoportnak vagy egy személynek a gyengébbel szemben tartósan megmutatkozó erőszakos viselkedése. A mobbing nem fizikai, hanem lelki, érzelmi agresszió. Jelei az állandó fáradtság, kedvtelenség, depressziós lehangoltság, szorongásos állapot, testi jelek (gyomorfájdalmak, verejtékezés., alvási zavarok, stb.) A mobbingcselekvények típusai és eredménye támadás a megnyilatkozás ellen (állandó félbeszakítás, állandó kritizálás, rákiabálás), a társadalmi kapcsolatok ellen (nem beszélnek vele, levegőnek nézik, stb.), a társadalmi megbecsülés ellen (pletykák terjesztése, hamis vagy bántó értékelés), a szakmai és életminőség ellen (feladatok hiánya, értelmetlen feladatok, képzettséget meghaladó feladatok lejáratás céljából). A mobbing tipikus áldozatai gyakran cselekvőképtelenek, döntéseinkben lassúak, gyámoltalanok, rossz a konfliktuskezelési stratégiájuk – s ezt az agresszor felismeri. Az agresszorok általában áldozatukat hibáztatják és lealacsonyítják. lehetséges mozgatórugóik az irigység, a hatalomféltés, előnyszerzés, a hierarchiában való felfelé lépés vágya. Ilyen helyzetekben a lehetséges reakciók: tűrni-hallgatni, visszavágni, kilépni helyzetből, nevetni rajta, stb.”

„Jól ismertük fel, hogy nagy hiányt kell pótolnunk: meg kell adnunk a közösségben való lét örömét. Gazdag terepet kell adni a középiskolásoknak arra, hogy másként találkozzanak egymással. Továbbá modelleket kell adnunk a gyerekeknek ahhoz, hogy felnőttekkel, pedagógusokkal, a berögzült kereteken kívül sokkal többféle módon is képesek legyenek kapcsolatokat teremteni, mint ahogy ez idáig megszokták. Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy egy-egy hétvége után egyre több kérdéssel érkeztünk haza, egyre több igénynek kellett megfelelnünk. Néhány példa:

– az osztályban nagyon nagy ellentétek voltak a diákok között,

– az osztályban komoly feszültségek voltak a tanulók és osztályfőnök között,

– az osztályközösség a hétvége kezdetekor értesült arról, hogy néhány diák nem folytathatja tanulmányait az osztályban,

– egyre több az olyan növendék, akinek viselkedésében extrém szélsőségesség jelent meg,

 – az osztályokban egyre több olyan fiatal volt, akik halmozottan hátrányos helyzetűek,

– megnőtt azon középiskolásoknak a száma, akiknek életvezetési tanácsadásra lenne szüksége.”

„A szociálterápiás szerepjáték a személyiség utóérlelésének szelíd módszere. Az utóérés olyan – felnőttekre jellemző – fejlődési folyamat, ami az önmagunkkal és a környezettel való szembesülés hatására, terápiás segítség mellett következik be. Alapvetően a kliensek lehetőségeit és képességeit tartja szem előtt, az ő erősségeikre épít, az ő ritmusukhoz igazodik, tekintettel van az egyes ember méltóságára, biztosítani igyekszik mindenkinek a lehető legnagyobb szabadságot, de ugyanakkor a szükséges védelmet is.

Születése, kibontakozása elsősorban a szociálterápiához köti: alkohol- és drogfüggő betegek, pszichésen sérültek, hajléktalanok, büntetés-végrehajtási intézetek árnyékában élő, un. veszélyeztetett személyek kezelésére lett kitalálva. A(z) SzTSzJ mindenekelőtt az ember öngyógyító erőit óhajtja mozgósítani, alapvetően a kliensek egészséges énrészeire építve dolgozik.”

„Fontos felhívnunk rá a figyelmet, hogy a férfiak is veszélyeztetettek ma már a testképzavar kialakulásában. A férfiak testképzavara általában az inverz anorexia, vagyis az anorexia nervosa-val ellentétes zavar esetén alakul ki. A jellegzetessége, hogy ez a betegség kifejezetten izmos, súly- és izomtöbbletű férfiakra jellemző. Az izmos testépítő férfiak soványnak érzik magukat és ebből következően kényszeresen edzenek és híznak. Jellemző ezen felül rájuk a soványságfóbia (félelem a soványságtól), a testképzavar (soványnak gondolják magukat), a rejtőzködő viselkedés, és megjelenik az anabolikus szteroidok abúzúsa is. (…) A testépítők pár- és baráti kapcsolataik hiányosak, mivel szinte az egész életük a testépítés körül zajlik.”

„…itt fogalmaztuk meg a céljainkat is:

– gondolkodásra tanítás

– önálló véleményalkotásra bíztatni

– saját értékrend kialakítása, képviselésre nevelni

– felmerülő kérdések felvállalása és megfogalmazására lehetőséget adni

– tudatos életvitelre nevelni

– társadalmi problémákra való érzékenység kialakítása

– iskolai kereteken belül fel nem dolgozott kérdések megvitatása

– a korosztályt érdeklő témák felkutatása és feldolgozása

– a képzés országos hálózatásnak kiépítése

– a képzés módszertanának és anyagának kidolgozása

– csoportvezetők képzése

– hasonló célokat megvalósító elképzelésekkel való együttműködés

– a csoportvezetők utánpótlásának biztosítása a középiskolás korosztályból kinőve”