Erdélyi Enikő

Erdélyi Enikő vagyok, friss diplomás pályakezdő. Júniusban fejeztem be tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció és médiatudomány alapszakján, ahol a szak PR specializáció képzését teljesítettem. Szeptembertől az egyetem mesterképzésén szeretném folytatni a tanulmányaimat. A PR szakma mellett érdekel a marketing és a reklám világa, szívesen foglalkozom ezek bővebb megismerésével is. A Nagyító Alapítványhoz az általuk meghirdetett alternatív gyakornoki program keretin belül kerültem, ahol lehetőség nyílt számomra, hogy e két területről pontosabb képet kapjak az alapítvány által, és kipróbáljam magam a különböző PR- és marketing tevékenységekben. A gyakornoki munkám során ezen kívül megismerkedem az alapítvány két évtizedes munkájával, gyakornoki időm alatt pedig igyekszem növelni a Nagyító ismertségét.

Az egyetem és a gyakornoki program mellett jut idő a sorozatokra, filmekre, az otthon töltött idő alatt pedig szívesen foglalkozom a házi kedvenceimmel, szívesen töltöm az időmet a barátaimmal, hétvégén pedig szakítok időt a szórakozásra is.